Ha Tusványos: akkor medve

Ki a vérengző bestia?

Egy újságban a következő hírt olvastam:

Kaland a medvével. F. E. főszolgabíró izgalmas vadászkalandot élt át az erdélyi havasok között. A havasi erdőt verték fel a hajtók és a vadászok egymástól nagy távolságra álltak fel a sziklás területen. A főszolgabíró két hajtó után indult. A hajtók hirtelen rémült kiáltással menekültek. Egy hatalmas medve guggolt a bozót tövében, és ott gyökereket rágott. A főszolgabíró célbavette a borzasztó bestiát, és a mellébe lőtt. A medve nagyot bődült, két lábára állt, és szembefordult a főszolgabíróval. A főszolgabírónak még ideje volt, hogy a két csövet kilője, mindkét golyó bele is fúródott a rettenetes fenevad testébe, de az óriási állat csak éppen megtorpant, aztán bőgve ráesett a vadászra. A szolgabírónak már nem volt ideje tölteni: a fegyvert feje fölé emelte tehát, a medvére sújtott, amely ráesett. Rémes birkózás következett: az acélizmú férfiú egyik kezével a bőszült fenevad torkát szorította; e válságos pillanatban előrántotta vadászkését, és a vérengző bestia torkába szúrta. A medve sebeit nyalogatva eloldalgott, s nyolcvan lépésnyire egy vízmosás szélén felfordult.

Így és eddig. Mint lelkiismeretes újságíró áttanulmányoztam az esetet, elolvastam a helyi lapokat. Közben izgalmamban elaludtam, de ez nem akadályozott meg benne, hogy tovább tanulmányozzam a lapokat, melyek között nagy meglepetésemre találtam egyet ilyen címmel: Máramarosi Medvék Szaklapja. Csodálkozva forgattam a primitív sajtóterméket, amit egy Dörmögő Talpas nevű havasi medve szerkeszt. Az egyik oldalon rátaláltam a cikkre, ami engem érdekelt.

Halálosvégű kaland egy emberrel

Elszomorodott szívvel közöljük olvasóinkkal, hogy Atta Troli, a havasokban közismert filantróp és filozófus ma reggel a Faodú-kórházban belehalt sebeibe. Barátságosan búcsúzott zokogó nejétől és gyermekeitől és elhunyta előtt még egyszer pontosan elmondta munkatársunknak, hogyan történt a rettenetes kaland, mely életébe került.

A „Természet Bőkezűsége” című nagy bölcselmi munkáján elmélkedve sétált éppen az erdő szélén, midőn egy fa mellett ízletes gyökereket pillantott meg. Elhatározta, hogy visz haza gyermekeinek a csemegéből, és az ő közismert, békés és szelíd modorában lehajolt, és rágcsálni kezdte a gyökereket. Felpillantva, pár lépésnyi távolságban egy jóltermett embert pillantott meg, amint vérbenforgó szemekkel szemléli őt, és rúd alakú, mérges mirigyeit, amelyekből tüzes váladékot szokott fecskendezni áldozataira, egyenesen feléje fordítja. Atta Troli, a bölcsek gyermeki naivságával szívében, azt gondolta, hogy megpróbálja szelídséggel és értelmi fölényével lefegyverezni a vérengző bestiát. Okosan és kedvesen nézett rá, de az oktalan és dühös vadállat felhorkant, és méregmirigyéből ráfecskendezett Atta Trolira. Atta Troli távozni akart, de látván, hogy a bestia újból támadni akar, eszébe jutott, hogy ilyenformán meghalna, és nem fejezheti be művét. Nem maradt más hátra, bármenynyire ellenkezett természetével, valami módon ártalmatlanná kellett tenni a vérengző bestiát. Odament hát, és ballábát neheztelő mozdulattal a fenevad vállára tette, mely azonban ettől még dühösebb lett, és hogy tűz-mirigyeit már nem használhatta, előrántott egy éles vasdarabot, és fogait csattogtatva, többször Atta Troli torkába döfött.

A jeles bölcselő rosszallólag rázta fejét, és egy pillanatig arra gondolt, hogy fogaival kettéharapja a vérengző dúvad koponyáját. De ekkor eszébe jutott filozófiai munkájának egyik passzusa, melyben azt tárgyalja, hogy mily megvetendő és alantas némely fenevadnak az a vérengző ösztöne, melyekkel sebeket ejt élő lényeken, s azokat nemcsak megöli, de fel is falja, mint ahogy az emberek teszik, jóllehet a természet gondoskodott arról, hogy minden teremtménye megélhessen a fák gyümölcséből és növényekből, és békében élhetne a boldog és vidám erdőkben. Megvetően elfordult inkább és elment onnan, míg a dühös fenevad fogcsattogtatva elfutott. Atta Troli sebeit kezdte nyalogatni és búsan, a halál eszméjét forgatva agyában, leült a patak partjára, ahol aztán rátaláltunk. Nemes társunk szomorú sorsa köreinkben általános részvétet keltett, mely impozánsan nyilatkozik meg a ma délutáni temetésen.

Elolvastam a cikket, és konstatáltam, hogy a „vérengző bestia” kifejezés legalább is nagyon relatív fogalmat takar, és leírásához bizonyos fokú elfogultság kell.

Nyitókép: Pixabay